Kapcsolat

 

idofokusz@komaromikolos.hu

06 70 631 3017

Személyes hatékonyság felmérés eredménye 2.

személyes hatékonyságAz előző részben azokkal a területekkel foglalkoztam, amik szrencsére, a többségnél jól mennek.

Ebben a részben a három legkritikusabb kérdésekről lesz szó.

 

 

 

A válaszadók körülbelül kétharmada, néhány esetben még több is azt válaszolta, hogy:

- nem tudja pontosan, hogy mivel telik a napja (nem mérte még soha, és ezért nincsenek is pozitív változások),
- nem tudja kipihenni magát, ha kevés idő áll a rendelkezésére,
- az érdekei nem érvénysülnek jól minden helyzetben.

 

Kicsit részletesebben erről a három kérdésről.

 

Az időgazdálkodás alapja: mérdd meg!Mérés

A múltkor beszélgettem egy ismerősömmel és szóba került a a fogyókúrája.
- Most 92 kiló vagyok, a célom, hogy nyár végére 80 kilógramm legyek.
Tehát van egy kiinduló állapot és van egy cél. Mérhető kiindulás, mérhető cél, mérhető eredmény.
Ha az időgazdálkodásról kérdezem az embereket, akkor azt tapasztalom, hogy fogalmuk sincs, mi a kiinduló állapot, azaz nem tudják, hogy pontosan mivel töltik az idejüket.
- Sosincs időm semmire! - ez az, amit általában mondanak.
Mégis, ha megemlítem a mérést, akkor furán néznek rám.
- Nem képzeled, hogy végigcsinálom ezt a butaságot? - kérdezik.
De igen, képzelem. Azért, mert én végigcsináltam és bizony fontos dolgokra jöttem rá.
Megtaláltam, hogy hol tudok időt megtakarítani. Megértettem, hogy mi viszi el az időmet olyan feladatok elől, amik fontosak és eredményt hoznak.

Talán azért van az emberekben ilyen ellenérzés a mérés iránt, mert az iskolában rossz tapasztalatokat szereztek. Ott a mérés az osztályozás. Mint egy billog. Hát nem csoda, ha butaságnak tartják.

De az időgazdálkodásban a mérés szerepe óriási! Ha jobban szeretnél teljesíteni, akkor meg kell értened, hogy pontosan mivel töltöd az idődet, tehát meg kell mérned néhány tipikus napodat.

Nem véletlenül foglalkozunk a méréssel az Időfókusz tréningeken. Hogyan érdemes végigcsinálni, mit lehet kezdeni az ereménnyel.

 

Pihenj hatékonyan!Pihenés

Annak örültem a válaszok kapcsán, hogy úgy tűnik többen rájöttetek már, a pihenésre szükség van. Ha nem pihened ki magad, akkor nehezebben megy a gondolkodás, nehezebben megy a munka. Több a hiba és ennek következtében több az a feladat, amihez többször kell hozzányúlni. Ez pedig tiszta időveszteség.

Hogyan tudsz jól pihenni? Erre a választ magadnak kell megtalálnod.

A feleségem unokaöccse hírhedten korán kelő. Amikor nálunk alszik, akkor ilyesmiket szokott mondani.
- Tegnap is már fél 6-kor fenn voltam. Szerintem holnap is korán fogok kelni.
Aztán másnap 8-ig alszik.
Hát ez meg hogy lehet? A válasz egyszerű. Nálunk van redőny. Ha sötét van, akkor nem kel fel, csak amikor már kipihente magát.

Rá kell jönnöd, hogy számodra mi a legpihentetőbb!
Tudsz világosban aludni, vagy sötétnek kell lenni?
Csak csendben tudsz pihenni, vagy szólhat esetleg valami andalító zene?
Ha lefekvés előtt teleeszed magad, akkor pihentető marad az alvás?
Lehet, hogy egy fordulatokkal teli, vagy szorongást keltő film nem a legjobb belépő az álmok világába?
Próbálkozz! Tapasztald ki, hogy mivel tudsz a leghatékonyabban pihenni!
Bocsánat, nincs csodarecept!

De Kolos, a gyerekek mellett ez nem lehetséges!
Anyukám mesélte, hogy a bátyám minden éjjel csinálta a műsort. Aztán Anyukám egyszer csak megunta, bement hozzá a szokásos éjszakai műsírás alatt és azt mondta neki:
- Nap közben játszunk, együtt vagyunk, most pedig alszunk. Neked is szükséged van rá, hogy szép nagyra nőj! Anyának, Apának most pihenni kell, úgyhogy elég volt a műsorból. Jó éjszakát!
Többet nem volt probléma az alvással.
Szerintem elmondhatod a gyereknek, hogy Anyának, Apának most pihenni kell. A gyerekek kicsik és nem buták. Neked kell megszabnod a játékszabályokat, ami ráadásul a gyerek érdekeit is szolgálja!
Úgyis tudni fogod, amikor tényleg ott kell lenned, mert fáj a hasa, rosszat álmodott, stb.

Sokan küzdenek egyszerűen a tudattal, hogy nincs idejük kialudni magukat.
- Úristen, hulla fáradt leszek, ha csak 5 órát alszom!
A placebo hatás itt is érvényesül. Ha azon pörögsz, hogy milyen keveset aludtál, akkor a hatása sokkal rosszabb, mint az elvárható lenne.
Fogadd el, hogy ennyi idő áll rendelkezésedre és mondd magadnak: "Most pedig nagyon pihentetőt fogok aludni." Határozd el, hogy ez az alvás hatékony lesz!

Kritikus, hogy sikerüljön minél jobb minőségben pihenni. Az Időfókusz tréningeken is foglalkozunk ezzel a témával részletesebben.

 

Érdek érvényesítésÉrdekérvényesítés

Ez egy érdekes terület. A többség úgy gondolja, hogy jól kommunikál, de ennek ellenére nem érvényesülnek az érdekei. Mi lehet a jelenség mögött?
Például az, amit az emberek a kommunikációról gondolnak. Az kommunikál jól, aki szépen tud beszélni. Aki választékosan fejezi ki magát.
Ez a példa is jól mutatja, hogy az nem elég, hogy jól tudunk beszélni. Sokkal többet számít, hogy mit mondunk, mert igazán az számít, hogyan hatunk az emberekre.

A prezentációs tréningeket ez sokszor előjön.
- A prezentáció célja az információ átadása. - ezt nagyon sokszor mondják.
Pedig ez így önmagában nem helytálló. Ha információt akarunk sok embernek átadni,, akkor küldjünk e-mailt! A prezentáció ettől sokkal több!

Tanulj meg kommunikálni a másik nyelvén! Nem, nem külföldi hallgatóságra gondoltam.
Próbáld ki ezt: néhány ismerősödet kérd meg, gondoljon egy színre! Aztán kérdezd meg, hogy milyen színre gondolt. Ne lepődj meg, ha több embert kérdezel meg, akkor sokféle színt fognak említeni. Azért mert nekik egy szín teljesen mást jelent, mint neked, vagy bárki másnak.
A kommunikáció is ilyen. Az amit elmondasz csak az egyik fele a történetnek. Ahogyan a másik értelmezi az egy teljesen más történet!

Tanulj kommunikálni! Az Időfókusz tréningek harmadik része a kapcsolatokkal és a kommunikációval foglalkozik. A személyes hatékonyság egyik legfontosabb és legizgalmasabb területe.

 

Mérd meg!
Tapasztald ki, hogy mi segít a leginkább a pihenésed!
Tanulj kommunikálni!

 

A következő bejegyzésben a kérdőív középmezőnyével foglalkozom majd. Azok a kérdések, amik szintén kritikusak, de a válaszadók kisebb része küzd velük.